A zöldugar fogalma és szabályozása

Most, hogy indul a tavasz, sokan kerestek meg az utóbbi időben, hogy tisztázzuk le az új AKG-ban a zöldugar kérdéskört, így összefoglaltam az alábbi cikkben.

Fogalom

A zöldugar olyan, legalább tárgyév szeptember 30-ig fennálló zöldnövényi borítottság, amelyet legalább három faj – ebből egy évelő szálas pillangós takarmánynövény – vetésével alakítanak ki​.

Kialakításához tehát a felhívás 2 mellékletét is nézni kell, az egyik a 11.-es melléklet, amelyről egy ÉVELŐ szálas pillangós összetevőt kell választani, a másik a 8-as számú melléklet, amiből tetszőleges 2 másik összetevő hozzáadásával lesz meg a zöldugarunk. (Mellékletek)

Szabályok és előírások

Kialakítás és fenntartás

A zöldugar lehet önálló tábla, de a zöldugar táblaszegély is beleszámíthat a vetésszerkezeti előírásokba, ha megfelel a vonatkozó szabályoknak​. A vetésszerkezetben a szálas pillangós takarmánynövény, a zöldugar és a méhlegelő együttes aránya évente legalább 20% kell legyen, ebből a zöldugar és/vagy a méhlegelő aránya legalább 5%​. Azaz, egyrészt, ha válallta a szegélyt, és azt meg is valósítja, mivel az el kell, hogy érje az 5%-ot, így az 5% már meg is van, nincs szükség külön zöldugar táblára is. Kivéve, ha a 20%-ból nagyobb részt szeretne zöldugarral teljesíteni. Akár a teljes 20% is lehet zöldugar!

A zöldugar fenntartása a kötelezettségvállalási időszak minden évében kötelező​.

Ha a táblaszegélyes vállalást nézzük, akkor a táblaszegély területe legalább 6 méter, legfeljebb 20 méter széles lehet, és az összes bevitt szántó terület legalább 5%-ával kell megegyeznie​.

A zöldugar/méhlegelő táblaszegély nem lehet szomszédos másik zöldugar vagy méhlegelő táblával​.

Gazdálkodási előírások

A zöldugar területeken tilos műtrágya és növényvédőszer használata​.

Betakarítás (kaszálás, zúzás) legkorábban június 1-jén lehetséges, legalább 10 cm magas tarló hagyása mellett​.

A kaszálék a területről lehordható, de figyelembe kell venni a HMKÁ minimális talajborításra vonatkozó előírásokat​.

A zöldugar területén legeltetés és magfogás sem engedélyezett​.

Bejelentési kötelezettségek MTÉT szántók esetén

MTÉT-es tematikus előíráscsoportokban a legkorábbi kaszálás időpontja július 1., vagy vállalástól függően július 15., augusztus 15. lehet. (Ezt mindenki ellenőrizze le a vállalásaiban!)

MTÉT szántó TECS-ek esetében szálas pillangós takarmánynövény, zöldugar vagy méhlegelő
esetén be kell jelenteni

  • a 2025. évi egységes kérelem benyújtási időszak utolsó napja előtt tervezett összes betakarítást
    a területileg illetékes nemzeti park igazgatóság felé, levélben vagy elektronikus levélben (email-ben) a Nemzeti Park Igazgatóság által, erre a célra rendszeresített formanyomtatványon,
  • a 2025. évi egységes kérelem benyújtási időszak utolsó napja után tervezett betakarítást a
    Kincstár felé, a Kincstár által közzétett elektronikus formanyomtatványon, ügyfélkapun
    keresztül.
Adminisztratív előírások

A zöldugar/méhlegelő táblaszegélyt a kifizetési kérelem benyújtásakor az egységes kérelemben külön táblaként, méretarányosan kell berajzolni és megjelölni​. (Ehhez óriási segítség, ha használjátok a Mobilgazda területmérés funkcióját és külön shape-ként lementitek a táblaszegélyek rajzát.)

A táblák maximális mérete zöldugar esetében nem korlátozott, akkor sem, ha vállaltátok az 5 ha-os, vagy 20 ha-os táblaméret korlátozást​.

    A fenti előírások betartása nélkül a zöldugar terület más módon kerülhet besorolásra, és a támogatás nem igényelhető rá.


    Ha egyéb AKG-val kapcsolatos kérdése van, itt teheti fel nekünk:


    Egyéb fontos információkat tudhat meg, ha velünk tart február 20-án a II. Gazda Információs Napon!

    Bővebben

    II. Gazda Információs Nap

    Örömmel értesítjük a kedves Gazdálkodókat, Partnereinket, Szaktanácsadókat, hogy idén ismét megrendezzük a Gazda Információs Napot!

    Időpont: 2025.02.20.

    Vendégfogadás: 8:15-től

    Kezdés: 9:00

    Gödöllő, Árnyas Panzió és Rendezvényközpont

    Célunk a minél közvetlenebb információ átadás, az aktuális mezőgazdasági kérdésekben.

    Kiemelt témánk: A GAZDASÁGÁTADÁS

    A rendezvény szervezője: Növénydoktor Kft.
    Kiemelt médiapartner: HEKTÁR mezőgazdasági podcast

    Előadók:
    -Dr. Feldman Zsolt, államtitkár, Agrárminisztérium: Gazdálkodókat érintő pályázati aktualitások

    -Filler Zsófia, vezető szántóföldi növénytermesztési szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: A kiskultúrák növényvédő szer engedélyezési aktualitásai

    -Morva Tamás, okleveles precíziós szakmérnök, Morvanövénydoki Kft.: Drónok alkalmazása mezőgazdasági felmérésekre

    -Göbölyös Károly, pályázati szakértő, Gömbi Agro Kft.: A gazdaságátadás gyakorlati szempontjai

    -dr. Józsi Klára, ügyvéd: A gazdaságátadás jogi feladatai, aktualitásai

    -Szigeti Tamás, vidékfejlesztési szakértő, Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység: Fiatal gazdákat, gazdaságátadást érintő támogatási lehetőségek

    -Kökény Attila, talajmegújító tanácsadó: No-till, a támogatásokon innen és túl

    Regisztrációs lapunk már elérhető, a résztvevők száma korlátozott, így kérjük, csak akkor jelentkezzen, ha valóban el tud jönni! Köszönjük a megértést.

    NAK szaktanácsadóknak 2 kredites rendezvény!


    REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/CRuHUPvXGZctNWKW7


    Bővebben

    Új szolgáltatásunk: Független növényvédelmi szakmai tanácsadás

    Kedves Termelők!

    Örömmel értesítjük Önöket, hogy elindítottuk növényvédelmi szakmai tanácsadói szolgáltatásunkat, amelyet szántóföldi és kertészeti termelők számára egyaránt ajánlunk.

    Miért érdemes minket választani?

    ✅ Egy alkalmas konzultáció keretében alaposan megismerjük gazdaságát és igényeit.

    ✅ Részletes írásbeli tervet készítünk, amely pontosan illeszkedik a termesztett növénykultúrákhoz.

    ✅ Független tanácsadás – nem kötődünk egyetlen márkához sem, így kizárólag az Ön érdekeit tartjuk szem előtt.

    ✅ Igény esetén tápanyag-utánpótlási tervvel egészítjük ki a növényvédelmi javaslatokat.

    ✅ Az év során folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítunk, hogy mindig támogatást nyújthassunk a sikeres termeléshez.

    Legyen az Ön gazdasága is hatékonyabb és fenntarthatóbb!

    Vegye fel velünk a kapcsolatot, és kérjen időpontot az első konzultációra még ma.

    📞 Elérhetőségeink:

    Bővebben

    Állati genetikai erőforrások in situ megőrzésének támogatása

    A pályázati felhívás kódszáma: KAP-RD25-1-24

    „Őshonos” támogatás

    Főbb információk:

    • Támogatás célja: A védett őshonos, veszélyeztetett és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzése in situ feltételek között. Cél az állományok életképes populációjának fenntartása hagyományos tartási és takarmányozási körülmények között.
    • Támogatásra jogosultak: Génmegőrzéssel foglalkozó természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek.
    • Benntartás időtartama: 2025. január 1. – 2029. december 31.
    • Támogatási forma: Vissza nem térítendő, egységköltség alapú átalány.
    • Benyújtási időszak: 2025. február 10. – 2025. február 28.

    Kötelezettségek:

    • Az állatok törzskönyvezett nőivarú egyedeit (baromfifélék esetén vegyes ivarú állományt) kell tartani az adott fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet által előírt tenyésztési program szerint.
    • A támogatott állatok genetikai állományának in situ feltételek között történő megőrzése szükséges.

      Működési feltételek:

      1. Állomány minimumlétszám:
        • Szarvasmarhafélék és lófélék: legalább 1 egyed.
        • Juh, kecske és sertés: legalább 10 egyed.
        • Baromfifélék: legalább 20 egyed.
      2. Állatok státusza:
        • A nőivarú egyedeknek fajtatisztának és törzskönyvezettnek kell lenniük.
        • Az állatoknak az adott fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet által jóváhagyott nyilvántartásban kell szerepelniük.
      3. Tartási és nyilvántartási szabályok:
        • Az állatok tartása Magyarország területén belül történik.
        • A FELIR rendszerben történő regisztráció szükséges az állattartóként való azonosításhoz.
        • A tenyészetek és állatok pontos nyilvántartása, jelölése és a vonatkozó bejelentési kötelezettségek betartása elengedhetetlen.
      4. Szerződések:
        • A fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezettel érvényes szerződéssel kell rendelkezni.
        • Például magyartarka szarvasmarha esetében fajtafenntartói szerződés szükséges.

      Technikai követelmények:

      1. Elektronikus regisztráció:
        • A pályázati kérelmet kizárólag elektronikus úton, az MVH online felületén lehet benyújtani.
        • A szükséges dokumentumokat digitalizált (pl. PDF) formában kell csatolni.
      2. Határidők:
        • A pályázati kérelem 2025. február 10–28. között nyújtható be.
        • A fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezettel az egyedek azonosító számát 2025. január 6. és 25. között kell egyeztetni.

      Kötelező tenyészetben tartási időpont:

      • 2025. január 1-től kezdődően a támogatásban résztvevő egyedeknek vagy állományoknak a pályázó tenyészetében kell lenniük.

      Az éves támogatási összegek egyedenként, illetve baromfiféléknél állományonként értendők:

      Támogatási összegek:

      • Szarvasmarhafélék:
        • Magyar szürke szarvasmarha, magyar házibivaly, kárpáti borzderes: 500 euró/egyed/év.
        • Magyartarka szarvasmarha: 700 euró/egyed/év.
      • Lófélék:
        • Ló: 700 euró/egyed/év.
        • Szamár: 400 euró/egyed/év.
      • Sertés:
        • Mangalica vagy más támogatott sertésfajták: 300 euró/egyed/év.
      • Juh és kecske:
        • Mindkettő esetében: 77 euró/egyed/év.
      • Baromfifélék:
        • Tyúk: 35 euró/egyed/év.
        • Gyöngytyúk: 39 euró/egyed/év.
        • Kacsa: 53 euró/egyed/év.
        • Pulyka: 68 euró/egyed/év.
        • Lúd: 77 euró/egyed/év.

      Fontos tudnivalók:

      • Az összegek forintban kerülnek kifizetésre, az adott év január 1-jén érvényes Európai Központi Bank középárfolyama alapján.
      • A támogatás kizárólag a törzskönyvezett és a tenyésztési programokban szereplő állatokra vehető igénybe.
      • Az állományokat folyamatosan ellenőrzik, és csak a támogatás jogosultsági feltételeinek megfelelő egyedek után jár támogatás.
      Bővebben

      Mikrobiológiai innováció a talajlakó kártevők ellen!

      Örömmel osztjuk meg legújabb kutatási eredményeinket, melyek a Növénydoktor Kft. és a Bioplant-Chemie Kft. hosszú távú együttműködésének gyümölcsei. Az Element FIVE® mikrobiológiai hatóanyagcsoport kifejlesztésével olyan megoldásokat hoztunk létre, amelyek:

      🔹 70%-kal csökkentették a talajlakó kártevők által okozott károkat.

      🔹30%-kal javították a növények stressztűrő képességét.

      🔹 20%-kal növelték a terméshozamot a kezelt területeken.

      A természet erejét kihasználva nemcsak a növényvédelemben értünk el áttörést, hanem hozzájárulunk a fenntartható mezőgazdasághoz is.

      A részleteket itt olvashatjátok!

      Írd meg a véleményed, vagy oszd meg tapasztalataid a mikrobiológiai készítményekkel kapcsolatban!

      Bővebben

      Ezek a pályázatok futnak most

      Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása KAP-RD12-RD01c-2-24

      Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

      – Mezőgazdasági termelők,

      – Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek,

      – Állami elismeréssel rendelkező együttműködések,

      – Gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozások,

      akik legalább 10000 Euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek, és árbevételük legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származik

      Támogatható tevékenységek:

      – Az öntözővíz felhasználásának hatékonyságát javító beruházások,

      – A vízvisszatartás létesítményeinek támogatása fenntartható vízkészletgazdálkodás biztosításával,

      – A melioráció és a vízfelhasználáshatékonyság javítása,

      – Öntözőberendezések energiafelhasználás hatékonyságának javítása.

      A támogatási kérelem benyújtására 2025. február 4-től van lehetőség, a támogatási összeg legfeljebb 200 millió forint.

      https://novenydoktorkft.hu/ontozesfejlesztesi-palyazat/

      Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatása KAP-RD12-RD01c-1-24

      Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

      – Mezőgazdasági termelők,

      – Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek,

      – Állami elismeréssel rendelkező együttműködések,

      akik legalább 10000 Euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek, és árbevételük legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származik

      – Gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozások, amennyiben

      a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben:

      – gyógynövénytermék előállítási tevékenységből származó árbevétele az összes árbevétel 40 %-át meghaladja, és

      – tevékenységét legalább 3 termeltetési és/vagy felvásárlási szerződéssel igazolt partner közreműködésével valósítja meg.

      Támogatható tevékenységek:

      – Az öntözővíz felhasználásának hatékonyságát javító beruházások,

      – A vízvisszatartás létesítményeinek támogatása fenntartható vízkészletgazdálkodás biztosításával,

      – A melioráció és a vízfelhasználáshatékonyság javítása,

      – Öntözőberendezések energiafelhasználás hatékonyságának javítása.

      A támogatási kérelmek benyújtására 2025. március 4-től van lehetőség. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legalább 200 millió Ft, legfeljebb 5 Mrd Ft.

      Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása KAP-RD09a-1-24

      A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be:

      a) őstermelő,

      b) mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó,

      c) szociális szövetkezet,

      aki/amely a támogatási kérelem benyújtásakor nyitva álló benyújtási szakasz első napját megelőzően legalább 180 nappal megkezdte mezőgazdasági tevékenységét, és

      igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik legalább 5 000, de 10 000 euró STÉ-nél kisebb üzemmérettel.

      Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 10 millió Ft., a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 85%-a. A támogatási kérelem benyújtására 2025. 03. 05-től van lehetőség.

      https://novenydoktorkft.hu/mezogazdasagi-kisuzemek-tamogatasa/

      Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása KAP-RD01a-RD12-1-24

      Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

      – Mezőgazdasági termelők

      – Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek

      – Állami elismeréssel rendelkező együttműködések

      – Gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozások, amennyiben

      a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben:

      – gyógynövénytermék előállítási tevékenységből származó árbevétele az összes árbevétel 40 %-át meghaladja, és

      – tevékenységét legalább 3 termeltetési és/vagy felvásárlási szerződéssel igazolt partner közreműködésével valósítja meg.

      Támogatható tevékenységek:

      – Ültetvénytelepítés (gyümölcstermő ültetvény, gyógynövénytermő ültetvény, borszőlő ültetvény) és korszerűsítés – Időjárási kockázatok mérséklését szolgáló beruházások – Ültetvények műveléséhez szükséges gépek, eszközök beszerzése – Víztakarékos öntözőrendszerek kialakítása

      A támogatási kérelem benyújtására 2025. április 01-től van lehetőség, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint.

      https://novenydoktorkft.hu/kerteszeti-palyazat/
      Bővebben

      Mit mesél a búzatábla januárban?

      Az őszi búza januári szemlézése fontos része a termesztéstechnológiai folyamatnak, mivel a tél közbeni állapotfelmérés lehetőséget ad a problémák korai azonosítására és a szükséges beavatkozások megtervezésére. Az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni a szemlézés során:

      Növényállomány általános állapota

      • Telelés minősége: Ellenőrizni kell, hogy a növények túlélték-e az eddigi téli körülményeket, van-e felfagyás. (Ez utóbbi jelenleg nagyon nem fenyeget.)
      • Levélzet: A levelek zöld színe és állapota árulkodik a növény vitalitásáról. A teljesen sárguló vagy elhalt levelek valamilyen környezeti stresszhatás, kialakuló tápanyaghiány jelei lehetnek.
      • Egyöntetűség: Az állomány egyöntetűsége (a növények mérete, fejlettsége) mutatja, hogy megfelelően indult-e az őszi fejlődés. Ha nem megfelelő időben történt a vetés, vagy nem kapott elég csapadékot a tél beállta előtt a terület, ott bizony lehetnek nagyon heterogén táblák.
      • Gyökérfejlődés: A növények kiemelésével megvizsgálható, hogy a gyökérzet erős-e, és nincsenek-e rothadás vagy rágásnyomok, egyéb sérülések.
      • Bokrosodás állapota: Az őszi bokrosodás sikeressége alapvetően meghatározza a terméspotenciált.

      Talajállapot

      • Talajnedvesség: Megvizsgáljuk milyen a talaj nedvességtartalma, nincs-e túlzott vízállás, ami ilyenkor nagyon nem kedvező körülmény lenne.
      • Talaj szerkezete: A fagyás-olvadás hatására a talaj szerkezete megváltozhat, ezt érdemes megvizsgálni!

      Növényélettani jellemzők

      • Betegségek: Januárban már megjelenhetnek az első kórokozók, például a lisztharmat vagy a szeptóriás levélfoltosság kezdeti tünetei. Ezek észrevételét ilyenkor még ne táblaszinten gondolják! Egy-egy növény, egy -egy foltban már mutathat tünetet, ezért fontos, hogy alaposan járjuk be a táblánkat! Ezek a levélbetegségek, ha korán fertőznek, akkor levélelhalást okoznak, hátrányosan befolyásolva ezzel a bokrosodást és a gyökér fejlődését is.
      • Kártevők: A talajlakó kártevők (pl. drótférgek) aktivitása ellenőrizhető a növények gyökérzetének vizsgálatával.
      • Gyomosodás: Az enyhe telek kedveznek a gyomok kelésének és fejlődésének. A gyomnyomás mértékét fel kell mérni, különösen a korán csírázó fajok (pl. veronikafajok, tyúkhúr) esetében.
      • Tápanyaghiány tünetei: A foszfor- vagy káliumhiányra utaló tünetek (pl. lilás elszíneződés, gyenge gyökérzet) már januárban észlelhetők! A foszforhiány relatív, hidegben nem tudja a gyökérzet felvenni, így ebből messzemenő következtetést nem érdemes levonni, de mindenképpen figyelemmel kell kísérni. Ahogy melegszik az idő, a lilulásnak múlnia kell, ha nem így történik, akkor gondoljunk gyökérsérülésre is! Az átmeneti foszforhiányt érdemes mielőbb levéltrágyával pótolni, hogy a növény fejlődése ne szenvedjen kárt!

      Környezeti hatások

      • Hótakaró vastagsága: A hótakaró vastagságát fontos lenne vizsgálni, ha lenne….
      • Fagykár: Ha hirtelen fagy következett be, meg kell vizsgálni, hogy a növények hajtásai és gyökerei károsodtak-e, ha igen, milyen mértékben.
      • Vízállásos területek: Alacsony fekvésű részeken a víznyomás vagy túlzott nedvesség okozta problémák felmérése.
      • Szélsőséges időjárás nyomai: Szél által „homokvert” vagy kiszáradt foltok az állományban.

      Teendők a szemlézés után:

      • Jegyzőkönyvezés: A szemlézés megfigyeléseit dokumentálni kell a későbbi döntéshozatalhoz. Mindig készüljön fotó! Ma már zsebünkben hordjuk a készüléket, egy fotó később visszanézve, belenagyítva rengeteget segíthet a további tervezésben.
      • Problémák azonosítása: Ha gyomosodás, kártevőfertőzés vagy tápanyaghiány mutatkozik, meg kell tervezni a tavaszi beavatkozásokat.
      • Tavaszi munkák ütemezése: Az állomány állapota alapján tavaszi fejtrágyázási, növényvédelmi vagy egyéb technológiai beavatkozásokat lehet előre tervezni. Van idő megtalálni a megfelelő növényvédő szert, műtrágyát, lombtrágyát. Érdemes ezekből előre betárolni valamennyit, ne a munkacsúcsokban kelljen várni a beszerzésre. Nem tudhatjuk mennyire lesz változékony, szeles a tavaszi időjárás, de utóbbi években szinte csak órákban volt mérhető a permetezésre alkalmas napok száma tavasszal! Ilyenkor annak van előnye, akinek már ott van a növszer a tárolójában!

        A januári szemlézés kulcsfontosságú ahhoz, hogy időben reagálni lehessen az állományt érintő kedvezőtlen hatásokra!

        Írta: Pálné Dr. Harcsa Marietta, növényorvos, mezőgazdasági szaktanácsadó

        Növénydoktor Kft. ügyvezetője

        Bővebben

        Növényvédelmi előrejelzési hírlevelet indítunk

        Sok gazdálkodó megoldja egyedül a növényvédelmi tevékenységet, és nem szorul különösebb segítségre. Többen viszont, ha igyekeznek is egyedül megoldani, belekavarodnak az infók tömkelegébe, és előfordul, hogy elkésnek 1-1 kezeléssel. Későn észrevenni egy járványt viszont óriási kiesést jelenthet, súlyos pénzekben mérhető kárt okozva ezzel a gazdaságunknak.

        Mi, gyakorló növényvédősként a határt járva és figyelve; valamint a kórokozók terjedésének biológiáját ismerve, a klimatikus viszonyok követésével tudjuk, hogy mire kell odafigyelni az adott kultúrákban éppen.

        További részleteket itt talál:

        Bővebben

        Jön a KERTGÉP pályázat!

        Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása

        KAP-RD01a-1-25 tervezet alapján!

        Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

        • Mezőgazdasági termelők
        • Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek
        • Állami elismeréssel rendelkező együttműködések

        Elvárás: 10000 Euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek, és üzemméretük legalább 50%-a kertészeti tevékenységből származik, illetve árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. Ezen kívül gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozás, ha a gyógynövénytermék előállítási tevékenységből származó árbevétele az összes árbevétele 40 százalékát meghaladja, és a tevékenységét legalább 3 termeltetési és/vagy felvásárlási szerződéssel igazolt partner közreműködésével valósítja meg.

        Támogatható tevékenységek:

        – Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzése.

        – Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése.

        A támogatási kérelmek benyújtására 2025. április 2. napjától van lehetőség, a maximális támogatási összeg 35 millió forint.

        Önállóan támogatható tevékenységek

        1. Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, építéssel nem járó kertészeti eszközök, gépek beszerzése:

        a) mezőgazdasági erőgéphez vagy traktorhoz kapcsolható munkagépek,

        b) önjáró és vontatott betakarítógépek,

        c) szedő platform, szüretelő-szedő gép, szedőputtony,

        d) talajművelő gépek,

        e) kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, egyéb gépek, eszközök beszerzése (felhívásban részletezve!)

        f) legfeljebb 1 db, legfeljebb 85 kW motorteljesítményű traktor a felhívás 9.4. pontjainak figyelembevételével.

        2. Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése:

        a) mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések,

        b) autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések),

        c) vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek).

        Önállóan nem támogatható tevékenységek

        • Művelet előkészítés:

        o szakmai előkészítés,

        o közbeszerzés,

        • Mérnöki feladatok;
        • Műveletmenedzsment és
        • Egyéb szolgáltatások;
        • Immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó tevékenységek (szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése).
        • Üzemen belüli anyagmozgatás gépei: rakodógép, targonca és ezek adapterei, kézi hidraulikus vagy elektromos raklapemelő (béka) beszerzése.
        • A 3.1.1. pont 2. alponthoz tartozó tevékenységek megvalósítása esetén:

        a) A tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközhöz, berendezéshez, technológiához kapcsolódó vagyonvédelmi eszközök beszerzése: kamerarendszer, tároló konténer beszerzése – a felhívás 9.4. pontjának figyelembevételével.

        b) Legalább a hőmérséklet és páratartalom mérésére alkalmas meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása.

        Nem támogatható tevékenységek:

        a) mezőgazdasági erőgép beszerzése, kivéve: kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges önjáró betakarítógépek,

        b) öntözéshez, vízellátáshoz kapcsolódó gépek, eszközök (beleértve: tápoldatozók, szivattyúk) beszerzése,

        c) pickup típusú gépjármű beszerzése,

        d) mezőgazdasági pótkocsi beszerzése,

        e) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet által a quad kategóriába sorolt járművek beszerzés, függetlenül annak forgalomba helyezési járműkategóriai besorolásától,

        f) drón beszerzése,

        g) forgóeszközök beszerzése,

        h) használt gépek, eszközök, anyagok beszerzése,

        i) egyszer használatos eszközök és göngyöleg beszerzése,

        j) rögzített légkeverő berendezés telepítése,

        k) betakarítást követő áruvá készítést (fosztás, aprítás, morzsolás, őrlés, vágás, szárítás, válogatás, tisztítás, osztályozás, csomagolás) szolgáló gépek, eszközök beszerzése,

        l) ingatlan vásárlása.

        Bővebb információért, előminősítésért írjon nekünk a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címre!

        Iratkozzon fel hírlevelünkre IDE kattintva, vagy VIBER csatornánkra ITT.

        Bővebben

        AKG növényvédő szer tiltólista 2025-re

        Az Irányító Hatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó növényvédő szer tiltólistát:


        Kérjük figyelmesen olvassák át!!!

        Fontos plusz információk:

        • Azon készítmények használata, amely a táblázatban külön jelölés nélkül szerepel, tiltottAz indexben számmal megjelölt készítmények a jelölés szerinti korlátozással használhatóak.
        • Az Európai Unióban nem engedélyezett hatóanyagok az AKG programban részt vevő területeken szükséghelyzeti engedéllyel SEM használhatók! 
        • A növényvédelmi tevékenység során minden esetben be kell tartani az adott készítmény engedélyokiratában foglaltakat. (A dózisok és az ismétlésszám tekintetében is!)
        • Azon AKG-ban támogatott területek esetében, ahol egyéb vállalás, vagy előírás miatt a növényvédőszer használata nem engedélyezett (pl. zöldugar területeken!), úgy a csatolt táblázatban korlátozással használható növényvédőszer készítmények használata sem megengedett!
        • Továbbá fehívjuk a figyelmet, hogy a 25-29-es AKG-ban a megszokottól jóval szigorúbb szankció vonatkozik a TILTOTT növényvédőszer használatra! Az érintett tábla vonatkozásában 100% szankcióval jár a nem megfelelő szer alkalmazása!
        Bővebben