A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2026. október 13-án két közleményben módosította az agrár-környezetgazdálkodási (AKG, KAP-RD19a-1-24) és az ökológiai gazdálkodási (ÖKO, KAP-RD20a-1-24) támogatás felhívását. A módosítások célja, hogy az idei aszály miatt senki ne veszítse el a támogatását, ha a vállalását emiatt nem tudta az előírások szerint teljesíteni. Összefoglaljuk, mi változott, és mit jelent ez a gazdálkodóknak.

1. Az aszály miatti vis maior nem számít bele a „három alkalomba” (AKG és ÖKO)

Mindkét felhívásban (11.3. fejezet, 2. pont) szerepel egy kizárási szabály: ha ugyanazon a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen (KET) legalább három alkalommal fordult elő a Kincstár által elismert vis maior, ami miatt nem lehetett az előírások szerint gazdálkodni, akkor azt a KET-et kizárják a kötelezettségvállalás hátralévő idejére. A már kifizetett támogatást ilyenkor nem kell visszafizetni, de a további évekre nem jár.

Az újdonság: az aszály miatti vis maior mostantól nem számít bele ebbe a háromba. Ha egy területen aszály miatt kellett vis maiort bejelenteni – akár idén, akár több évben is –, emiatt a terület nem esik ki a vállalásból.

2. Másodvetésű zöldtrágya: 2026-ban akkor is teljesítettnek számít, ha nem kelt ki (AKG)

Az országos aszály miatt sok helyen a másodvetésű zöldtrágya ki sem kelt, vagy csak foltokban. A közlemény szerint 2026-ban a zöldtrágyázás teljesítettnek számít, ha:

  • a zöldtrágyát 2026. július 1. és szeptember 1. között vetették el, és
  • a zöldtrágya szerepel az Egységes Kérelemben.

Ilyenkor nem vizsgálják, mekkora lett a talajborítottság, be lett-e dolgozva a zöldtrágya, és volt-e róla bejelentés. Fontos: ez a könnyítés csak a 2026-os évre vonatkozik.

3. Vis maior után fekete ugar: az eredeti főnövény számít a vetésszerkezetnél (AKG)

Ha egy kár után a területet fekete ugarként hagyták, az eddig gondot okozhatott a vetésszerkezet ellenőrzésénél, mert a fekete ugart „egyéb kultúrának” vették. Így előfordulhatott, hogy emiatt nem teljesült az előírt vetésszerkezet.

2026-tól, ha a gazdálkodó a vis maior bejelentésben fekete ugart jelöl meg, a vetésszerkezet ellenőrzésénél azt a főnövényt veszik figyelembe, amelyet a vis maior előtt az Egységes Kérelemben bejelentett. A 2025-ös évre vonatkozó szabály nem változott.

Összefoglaló táblázat

VáltozásKit érint?Mit jelent?
Az aszályos vis maior nem számít bele a 3 alkalombaAKG és ÖKOAz aszály miatt nem zárják ki a területet a vállalásból
Ki nem kelt másodvetésű zöldtrágyaAKG, 2026Teljesítettnek számít, ha július 1. és szeptember 1. között vetették, és szerepel az EK-ban
Fekete ugar vis maior utánAKG, 2026-tólA vetésszerkezetnél az EK-ban bejelentett főnövény számít

Mi a teendő?

  • Nézze át, melyik területén nem kelt ki a másodvetésű zöldtrágya, és ellenőrizze, hogy a vetés ideje és az EK-ban való szerepeltetés megfelel-e a fenti feltételeknek.
  • Ha aszálykár miatt fekete ugarként hagyott egy táblát, nézze meg, hogy ez szerepel-e a vis maior bejelentésben.
  • Ha korábban aszály miatt adott be vis maiort, emiatt nem kell a terület kizárásától tartania.

Az eredeti közlemények: 110/2026. számú közlemény (AKG) és 111/2026. számú közlemény (ÖKO).

Ha bizonytalan abban, hogy a saját vállalását hogyan érintik a változások, vagy segítség kell a vis maior bejelentéshez, a Növénydoktor Kft. átnézi Önnel a vállalását, és teljes körűen átveheti az adminisztrációt.

Bízza ránk AKG- és ÖKO-vállalásának adminisztrációját – vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolatfelvétel

Szerző: Pálné Dr. Harcsa Marietta – ügyvezető növényorvos, mezőgazdasági szaktanácsadó, Növénydoktor Kft. (NAK-SZ-1096)