Pár fontos határidőre szeretnénk felhívni a figyelmet, melyeket fontossági sorrend nélkül szedtünk pontokba:
- AÖP, aki az extenzív gyepek évi egyszeri kaszálást választotta, ezt szeptember 30-ig teljesítenie kell! A kaszálás során a kaszálékot be kell gyűjteni, tehát önmagában a szárzúzással nem teljesíthető a gyakorlat. A gyakorlat teljesítése nem valósulhat meg tisztító kaszálással sem. A kaszálás elvégzésének dátumát annak elvégzésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni! Figyelem! A kaszálás megvalósulását a TMR (műholdas rendszer) nagyszerűen látja!
- Aki a 4% parlagot ökológiai másodvetéssel valósítja meg, annak október 1-ig a rendelet mellékletében szereplő legalább 2 faj keverékévek el kell vetni, a vetés tényét 15 napon belül be kell jelenteni az EK felületre. Az ökológiai másodvetést legalább 60 napig a területen kell hagyni, majd a leforgatást is jelenteni kell!
- Ha valaki a 4% parlagot lucernával/zöldugarral valósította meg, úgy, hogy NITROGÉNKÖTŐ NPLFA-nak jelöltük, abban az esetben szeptember 30-ig kell ezeket fenntartani!
- AKG zöldtrágyát október végéig tudtok vetni! DE! Csak akkor fogadják el teljesítettnek, ha még a folyamatban lévő akg vége (tehát december 31.) előtt a leforgatás is megvalósul!!!! Ugyanakkor a 60 napnak is el kell telnie, szóval nem érdemes tovább húzni, ahol még szükség van AKG zöldtrágyára.
- A nyáron lekerülő növények tarlóját szeptember 30-ig kell hagyni! (Kivéve, ha új kultúra kerül vetésre, ezesetben legkorábban 30 nappal a következő vetés előtt lehet feltörni.)
- AKG-s melléktermék leforgatást és középmélylazítást is (ahol még elmaradt a 3 év alatt) szeptember 30. után tudunk jelenteni, mert ezeket a műveleteket a kincstár úgy tekinti, hogy a növényi borítottságot megszünteti.
- Szintén AKG-t, ezen kívül ÖKO-t érintő, valamint a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak is szeptember 30-ig el kell készíteni a következő évre vonatkozó tápanyag-gazdálkodási terveket.
- Ültetvénycserét megvalósítani csak október 1. után szabad! A kivágást ez után lehet elkezdeni.
- Az egységes kérelemben található adatok kijavítására, valamint az egységes kérelem részleges vagy teljes visszavonására – a *termeléshez kötött anyatehéntartás támogatása kivételével – 2024. szeptember 30-ig van lehetőség. (*Termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás esetén az igénylés kijavítása, részleges vagy teljes visszavonása tárgyév december 20-ig lehetséges.) Ez után már sem hasznosítási kódot, sem területcsökkenést, sem táblaszétosztást NEM enged a rendszer, csak az elvégzett agrotechnikákat tudjuk bejelenteni.
- A kárenyhítési hozzájárulást szeptember 30-ig kell megfizetni az agrárkár-enyhítési szerv számlájára! Ha ez nem történik meg, akkor megállapított kár esetén sem kap kifizetést a gazdálkodó!
- Fontos hír még, ami már ezt az évet is érinti, hogy Módosult a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet, (a 47/2024. (IX.5.) AM rendelet által), ennek értelmében a kormányhivatal a káresemény ellenőrzésekor megállapíthatja, hogy a kárbejelentéssel érintett terület nem szakszerűen művelt vagy a területen az egységes kérelem rendelet szerinti nagymértékű, súlyos, lágyszárú, vagy nagymértékű, súlyos, fás szárú vagy nagymértékű, súlyos, maradandó fás szárú gyomosodás áll fenn, akkor elutasítja a kérelmet. A mezőgazdasági káresemény miatti korai teljes kipusztulás vagy korai ki nem kelés esetén (különösen abban az esetben, ha az adott növénykultúra tárgyévi hozama a kárenyhítés iránti kérelemben megjelöltek szerint nulla) a károsodott növénykultúra hozamérték csökkenéséből még levonásra kerül a hozamcsökkenés miatt keletkezett költségmegtakarítás összege. A Kormányhivatal már drónfelvétel alapján is vizsgálhatja és jogosult megállapítani a kárbejelentéssel érintett területen található növénykultúra meglétét, a növénykultúra kárbejelentésben foglaltakkal való egyezését, felhőszakadás, vihar vagy jégeső káresemények tekintetében a káresemény bekövetkezésének tényét, a betakarítás bekövetkezésének tényét és szőlő- gyümölcsültetvény esetén a termőre fordulás teljesülését.
Kérdés esetén írjatok nekünk itt, vagy foglaljatok időpontot személyes találkozóra a Kapcsolat menüpont alatt!