Pályázati menetrend 2024-re

Az új Vidékfejlesztési Programban mindenki epedve várja az új pályázati kiírásokat, hiszen rengeteg forrást ígértek erre a 2027-ig tartó időszakra.

Az Agrárminisztérium november elején ki is adta a következő évre várható menetrendet, így ebből kiindulva tudunk valamelyest készülni a pályázatokra.

Következő posztokban majd írunk azokról a pályázatokról részletessebben, amelyekről vannak „kiszivárgó” előzetes információk. Ha nem akar lemaradni erről, iratkozzon fel hírlevelünkre itt:

 https://listamester.hu/forms/fe/9/6/2/9621.html

Megjelent a 2024-re tervezett támogatások előzetes menetrendje, ez alapján az alábbi, agrár-vidékfejlesztési pályázati felhívások várhatók:

2024 márciusától

– Élelmiszeripari üzemek fejlesztésének támogatása

– Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, valamint post-harvest fejlesztések támogatása

– Állattartó telepek fejlesztésének támogatása

– Ültetvénytelepítés támogatása (gyümölcs, gyógynövény, borszőlő)

– Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása

2024 áprilisától

– Erdőtelepítés és fásítás támogatása

– Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása

– Mezőgazdasági öntözési közösségek támogatása

– Helyi szükségleteket kiszolgáló árutermelő vagy szolgáltató vállalkozások indításának támogatása

2024 júniusától

– Erdészeti gép- és eszközbeszerzés támogatása

2024 júliusától

– Gazdaságátadás és gazdaságátvétel támogatása

– Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása

– Fiatal erdőgazdálkodók támogatása

– Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása

2024 augusztusától

– Vidéki infrastruktúra fejlesztések támogatása tanyákon

2024 decemberétől

– Mezőgazdasági termelők tevékenységének diverzifikációja

– Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása

– Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása

– Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása


A felhívások egyelőre nem ismertek, de az eddigi információk szerint a legtöbb beruházási felhívás esetében nem kerül sor drasztikus változtatásra, a korábbiakhoz hasonló feltételekre kell számítani, néhány kivételtől eltekintve.

Ezek a következők:

1. 50-ről 40 százalékra csökken a pályázóktól elvárt mezőgazdasági árbevétel aránya, ami azért előnyös, mert így azok a vállalkozások is lehetőséget kapnak, amelyeknek nem csak a mezőgazdasági tevékenységük jelentős.

2. 6000 STÉ-ről 10 000 STÉ-re növekszik az elvárt üzemméret-minimum a beruházási pályázatokban való részvételhez. Érdemben azonban ez nem jelent jelentős növekedést a forint-euró árfolyam változása miatt.

3. 50 százalékos lesz alapvetően a támogatás mértéke továbbra is, de a fiatal gazdának minősülő termelők az eddigi 10 százalékos többlettámogatás helyett 15 százalékot kaphatnak majd. Gazdaságátadás esetén szintén 15 százalékkal megemelt támogatásintenzitásra lehet számítani.


Amennyiben kérdésük van a pályázatokkal kapcsolatban, írjanak nekünk a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címre!

Ha egyéb szaktanácsadást, adminisztrációt érintő kérdésük lenne, akkor pedig az iroda@novenydoktorkft.com e-mail címen vagyunk elérhetőek.

Kövessenek minket facebookon: https://www.facebook.com/novenydoktorkft1 és instagramon is: https://www.instagram.com/novenydoktor/

Bővebben
öntözési pályázat

Meghosszabbított öntözési pályázatok

Mindkét jelenleg futó öntözési pályázatot meghosszabbították 2023. október 1-ig!

Az öntözési közösségek támogatása keretében a közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére, fenntartására, fejlesztésére, új öntözési beruházásokra lehet pályázni. Az elszámolható költségek 90%-a támogatásból finanszírozható, maximálisan 250 ezer euró erejéig.

A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése keretében tározók kialakítása, a táblaszintű vízkormányzás megvalósítása, illetve az öntözőrendszerek telepítése, korszerűsítése, cseréje támogatható, a hozzátartozó infrastruktúrával együtt. Alapvetően a költségek 40-50%-a finanszírozható támogatásból, maximum 3 milliárd forint erejéig.

Pályázatírás, projektmenedzsment kérdéseiket ide várjuk: palyazat@novenydoktorkft.com

Bővebben
borászati gépbeszerzés pályázat

Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése pályázat

A támogatásra jogosult borászati termék előállítására, kiszerelésére, illetve tárolására vonatkozó működési engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személy.

– Támogatható tevékenységek:

a) szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő- vagy habzóbor készítéshez, bor, pezsgő vagy habzóbor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése, új, első üzembehelyezésű technológiai rendszer kialakítása, továbbá a szőlészeti és borászati tevékenységhez és a termékek forgalmazásához kapcsolódó adatszolgáltatási, bejelentési, nyilvántartási kötelezettségek teljesítését, illetve az ügyvitelt és vállalatirányítást szolgáló hardver- és szoftver beszerzése, valamint hardver- és szoftver fejlesztés;

b) a szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz, anyagtovábbításhoz, raktározáshoz, illetve csomagoláshoz kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése;

c) borászati gép vagy technológiai berendezés üzemeltetését szolgáló napelem vagy napkollektor rendszer beszerzése és üzembe helyezése

– Támogatásra jogosult:

a) a beszerezni kívánt borászati gép, technológia vonatkozásában nem rendelkezik támogatói okirattal;

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik működési engedéllyel;

c) nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak

d) kisüzemi bortermelő kivételével rendelkezik az üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári engedéllyel vagy egyszerűsített adóraktári engedéllyel;

e) üzemeltetési kötelezettségnek (5 év) eleget tesz

A támogatás összege max. 100 millió forint, mértéke 40-50% (településtől függően).

Pályázatírásért, projektmenedzsmentért keressen minket a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címen, vagy az alábbi űrlap kitöltésével.

    Bővebben
    még vannak pályázatok az előző ciklusból

    Folyamatban lévő pályázati lehetőségek 2023. január

    Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátását, valamint szennyvízkezelési fejlesztései felhívást meghosszabbították 7 benyújtási időszakkal, így erre a támogatásra 2023. június 5-ig lehet pályázni!

    Az öntözési közösségek támogatása keretében a közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére, fenntartására, fejlesztésére, új öntözési beruházásokra lehet pályázni. Az elszámolható költségek 90%-a támogatásból finanszírozható, maximálisan 250 ezer euró erejéig. A benyújtási határidő 2023. június 30-ra módosult.

    A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése keretében tározók kialakítása, a táblaszintű vízkormányzás megvalósítása, illetve az öntözőrendszerek telepítése, korszerűsítése, cseréje támogatható, a hozzátartozó infrastruktúrával együtt. Alapvetően a költségek 40-50%-a finanszírozható támogatásból, maximum 3 milliárd forint erejéig. A pályázat benyújtására rendelkezésre álló határidő 2023. június 30-ra módosult, a támogatáshoz szükséges pontszám 30 pontra csökkent.

    Pályázatírásért keressen minket a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címen!


    Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha nem szeretne lemaradni a friss pályázati információkról:

    Bővebben
    2022. év végén is vannak még futó VP pályázatok.

    Folyamatban lévő pályázati lehetőségek 2022. december

    Idén még ezekre pályázhat!

    Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátását, valamint szennyvízkezelési fejlesztései felhívást meghosszabbították 7 benyújtási időszakkal, így erre a támogatásra 2023. június 5-ig lehet pályázni!

    Az öntözési közösségek támogatása keretében a közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére, fenntartására, fejlesztésére, új öntözési beruházásokra lehet pályázni (VP5-16.5.2-21). Az elszámolható költségek 90%-a támogatásból finanszírozható, maximálisan 250 ezer euró erejéig. A benyújtási határidő 2023. június 30-ra módosult.

    A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése (VP2-4.1.4-16) keretében tározók kialakítása, a táblaszintű vízkormányzás megvalósítása, illetve az öntözőrendszerek telepítése, korszerűsítése, cseréje támogatható, a hozzátartozó infrastruktúrával együtt. Alapvetően a költségek 40-50%-a finanszírozható támogatásból, maximum 3 milliárd forint erejéig. A pályázat benyújtására rendelkezésre álló határidő 2023. június 30-ra módosult, a támogatáshoz szükséges pontszám 30 pontra csökkent.

    Év végén zárulnak:

    Agrár-erdészeti rendszerek létrehozására az év végéig lehet pályázni (VP5-8.2.1-16). Az egyes műveleteket fix, hektáronkénti összeggel támogatják.

    Az erdősítés támogatása (VP5- 8.1.1-16) kiírás keretében állománytípustól függően a telepítést hektáralapú támogatásban részesítik, illetve a kieső jövedelem pótlására hektáronként 432 eurót fizetnek 12 éven át. A pályázat ez év végéig nyújtható be.

    Erdő-szerkezetátalakításra, klímarezisztens fajok telepítésére, invazív fajok visszaszorítására (VP5- 8.5.1-17) szintén az év végéig lehet támogatást igényelni, ez az adott művelttől függő, fix, hektáralapú összeg. Év végéig áll nyitva az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése felhívás (VP5-8.3.1-17) is.

    Pályázatírás, projektmenedzsment:

    palyazat@novenydoktorkft.com

    Bővebben

    Folyamatban lévő pályázati lehetőségek 2022. november

    Folyamatban lévő pályázati lehetőségek 2022. november

     

    Baromfi állatjóléti támogatás

    Megjelent a Baromfi állatjóléti támogatás című felhívás, melynek célja az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások teljesítésének segítése. A tervezett benyújtási időszak 2022. november 01. – november 30., illetve 2023. október 01. – október 31. között. A támogatás mértéke az állatfajtól és a tevékenységtől függően változik.

     

    Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátását, valamint szennyvízkezelési fejlesztései felhívást meghosszabbították 7 benyújtási időszakkal, így erre a támogatásra 2023. június 5-ig lehet pályázni!

     

    Ezen felül ismét lehetőség lesz a Mezőgazdasági kisüzemek támogatása felhívásra pályázni, mivel 2022. november 17-30. között még egy benyújtási időszak biztosított. A felhívásra minden olyan mezőgazdasági termelő pályázhat, akinek vagy az STÉ-je (standard termelési érték), vagy a tavalyi mezőgazdasági árbevétele 3000-6000 euró közé esik. A 15.000 eurós, 100%-os támogatás szabadon felhasználható a mezőgazdasági tevékenység fejlesztésére.

     

    Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységekre (VP5-8.6.2-16), azaz ápolás, tisztítás, törzsnevelés céljára lehet igénylést benyújtani legközelebb november 2. és december 2. között – ez egyben az utolsó lehetőség is. A támogatás hektáronként és munkálatonként meghatározott fix összeg.

     

    Az öntözési közösségek támogatása keretében a közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére, fenntartására, fejlesztésére, új öntözési beruházásokra lehet pályázni ez év végéig (VP5-16.5.2-21). Az elszámolható költségek 90%-a támogatásból finanszírozható, maximálisan 250 ezer euró erejéig. A benyújtási határidő 2023. június 30-ra módosult.

     

    A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése (VP2-4.1.4-16) keretében tározók kialakítása, a táblaszintű vízkormányzás megvalósítása, illetve az öntözőrendszerek telepítése, korszerűsítése, cseréje támogatható, a hozzátartozó infrastruktúrával együtt. Alapvetően a költségek 40-50%-a finanszírozható támogatásból, maximum 3 milliárd forint erejéig. A pályázat benyújtására rendelkezésre álló határidő 2023.június 30-ra módosult, a támogatáshoz szükséges pontszám 30 pontra csökkent.

     

     

    Év végén zárulnak:

    Agrár-erdészeti rendszerek létrehozására az év végéig lehet pályázni (VP5-8.2.1-16). Az egyes műveleteket fix, hektáronkénti összeggel támogatják.

     

    Az erdősítés támogatása (VP5- 8.1.1-16) kiírás keretében állománytípustól függően a telepítést hektáralapú támogatásban részesítik, illetve a kieső jövedelem pótlására hektáronként 432 eurót fizetnek 12 éven át. A pályázat ez év végéig nyújtható be.

     

    Erdő-szerkezetátalakításra, klímarezisztens fajok telepítésére, invazív fajok visszaszorítására (VP5- 8.5.1-17) szintén az év végéig lehet támogatást igényelni, ez az adott művelttől függő, fix, hektáralapú összeg. Év végéig áll nyitva az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése felhívás (VP5-8.3.1-17) is.

     

    ————————————————————————————————————————————–

     

    Pályázatírás, projektmenedzsment:

     

    Növénydoktor Kft.

    NAK-SZ-1096 számon nyilvántartott szaktanácsadó szervezet

     

    palyazat@novenydoktorkft.com

    +36 28/769 732

    Bővebben