levélanalízis

Levélanalízis AKG ültetvényekben – fontos határidők és lehetőségek a mintavételhez

Az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásban részt vevő ültetvényes gazdaságok számára minden évben visszatérő kötelezettség a levélanalízis elvégzése. A vizsgálat nemcsak előírás, hanem egyúttal értékes eszköz is a szakszerű tápanyag-utánpótlás megtervezésében.

Meddig kell elvégezni a levélanalízist?

A levélmintákat legkésőbb augusztus 30-ig el kell juttatni egy akkreditált laboratóriumba. Az eredményeket aztán a talajvizsgálatokkal együtt fel kell használni a következő évi tápanyag-gazdálkodási terv elkészítéséhez, melynek végső határideje szeptember 30.

Kinek kötelező a levélanalízis?

Az AKG felhívás vonatkozó pontja szerint:

  • Horizontális ültetvény TECS esetén minden évben kötelező.
  • Újonnan telepített bogyós, héjas vagy csonthéjas gyümölcsösben a 3. évtől, almatermésű ültetvénynél pedig az 5. évtől kötelező minden évben elvégezni.

A levélmintát bárki leveheti, azonban a mintavételi protokoll szigorúan szabályozott.

Hogyan tud ebben segíteni a Növénydoktor Kft.?

Szolgáltatásunk keretében vállaljuk:

  • a levélminták szakszerű megszedését,
  • helyszíni jelölést,
  • adminisztratív rendelést,
  • és a minták laborba szállítását.

A szolgáltatás díja:

  • 8 800 Ft + ÁFA / minta,
  • +15 000 Ft + ÁFA kiszállási díj alkalmanként (nem mintánként!).

Ez a megoldás ideális azoknak a gazdálkodóknak, akik biztosra akarnak menni, hogy a mintavétel megfelel az előírásoknak, és időben, szabályosan kerül leadásra a laborba.

📩 Megrendelés:
Kérjük, részvételi szándékát jelezze e-mailben 2025. július 15-ig az alábbi címen:
iroda@novenydoktorkft.com

Mi történik, ha valaki saját maga végzi a mintavételt?

Természetesen a mintavétel és a laborba juttatás önállóan is elvégezhető, azonban ebben az esetben:

  • ügyelni kell a mintavételi eljárásrend pontos betartására,
  • és a kész laboreredményt szeptember elejéig el kell juttatni hozzánk (amennyiben tőlünk rendeli meg a tervkészítést).

Fontos tudnivaló:

  • A levélanalízist csak olyan labor végezheti el, amely a szükséges vizsgálatokra akkreditált.
  • A labor által kiállított átvételi igazolás a támogatás teljesítésének igazolására szolgál.
  • Minden kapcsolódó dokumentumot legalább 10 évig meg kell őrizni!

Ha biztos kezekben szeretné tudni a mintavételt és a laborügyintézést, bízza ránk.

Kérdés esetén keressen minket bizalommal!
Növénydoktor Kft.
🌐 www.novenydoktorkft.com
📧 iroda@novenydoktorkft.com


Bővebben
jráványvédelmis pályázat

Szarvasmarha-, juh- és kecsketartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

KAP-RD01e-1-25

Támogatási kérelmet nyújthatnak be:

– Mezőgazdasági termelők:

a) A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 10 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik.

b) A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.

– Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek

– Állami elismeréssel rendelkező együttműködések

Támogatható tevékenységek:

Járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázatát csökkentő beruházások megvalósítása.

Önállóan támogatható tevékenységek

Szarvasmarhafélék, illetve juh- és kecskefélék tartására szolgáló állattartó telepek járványvédelmi beruházásainak megvalósítása.

1. Építéssel járó, a járványvédelemhez kapcsolódó tevékenységek

– Állattartó telepi épületek, építmények építése (kialakítása), felújítása, bővítése, átalakítása:

a) Telep körül, tartós, ép, résmentes járványvédelmi kerítés (lásd: Fogalomtár) kialakítása, fejlesztése/korszerűsítése, ember, kóbor vagy vadon élő állat behatolásának megakadályozására;

b) Fekete-fehér rendszerű öltöző kialakítása kerítésvonalban, zuhanyzási és teljes átöltözési lehetőséggel;

c) Szociális célú öltöző konténer (fekete-fehér elv alapján) beszerzése, amely a kerítés vonalába telepíthető;

d) Tejelő állatállomány esetén a tejátvételhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítása a kerítés vonalában;

e) Higiéniai sorompó (beléptető kapu kéz- és lábbeli fertőtlenítővel) kialakítása;

f) Telepi fertőtlenítőkapu telepítése a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével;

g) Kerékfertőtlenítő medence kialakítása, fejlesztése, korszerűsítése;

h) Eszközbeléptető helyiség kialakítása nagyobb eszközök, zsákos takarmány stb. fertőtlenítéssel megerősített beléptetése érdekében a kerítés vonalában;

i) Az állattartó telep kapacitásához illeszkedő méretű karanténistálló kialakítása a kerítés vonalában: külön bejárattal, külön fekete-fehér öltözővel;

j) Állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában;

k) Állatrakodó átalakítása, lefedése, korszerűsítése;

l) Telepi hullatároló korszerűsítése, kialakítása kerítésvonalban;

m) Boncolóhelyiség kialakítása, felújítása a kerítésvonalban;

n) Betegistálló kialakítása, felújítása, korszerűsítése (az állatfajnak, illetve a hasznosítási iránynak megfelelő felszereltséggel [pl. szarvasmarha vonatkozásában a fejőgép beállítása]);

o) Kezelőfolyosók kialakítása, felújítása;

p) Telepi létesítmények összekötése zárt folyosóval (elvárt kialakítása: legalább fedett, oldalán madárháló), zárt állatmozgatási útvonalak (hajtófolyosó) kialakítása;

q) Telepen belüli, zónákat lehatároló kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése;

r) Kerítésvonalban takarmány fogadó hely kialakítása;

s) Állattartó létesítmények higiéniai zsiliprendszerének kiépítése, korszerűsítése,

t) Mobil vagy folyamatosan fennálló állat-, valamint szalma/szénatároló sátrak beszerzése a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével.

2. Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:

a) Hullatároló konténer beszerzése;

b) Fertőtlenítő permetező, ózonos fertőtlenítő beszerzése;

c) Nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés beszerzése (legfeljebb 2 db a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével);

d) Seprőgép beszerzése (legfeljebb 1 db a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével);

e) Mosórobot beszerzése;

f) Eszközbeléptető doboz beszerzése;

g) Ködképző berendezés beszerzése;

h) UV (germicid) lámpák beszerzése;

i) Nyílászárók ellátása szúnyoghálóval és szabadba nyíló ajtókhoz légfüggöny beszerzése, (amennyiben azt közvetlenül az ajtó fölé lehet telepíteni);

j) Állatok rögzítéséhez szükséges berendezések (kalodák), eszközök beszerzése;

k) Kéz- és lábbeli fertőtlenítő beszerzése (például lábbeli fertőtlenítő szőnyeg, kézfertőtlenítő adagoló);

l) Gumicsizma mosó berendezés beszerzése;

m) Fertőtlenítő szőnyegek, kerékfertőtlenítő matracok beszerzése;

n) Telepi fertőtlenítőkapu telepítése a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

a) Művelet előkészítés:

aa) szakmai előkészítés,

ab) közbeszerzés,

b) Mérnöki feladatok;

c) Műveletmenedzsment;

d) Egyéb szolgáltatások;

e) Immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó tevékenységek (szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése);

f) Kényszerzuhany rendszer kialakítása;

g) Vízkezelő-fertőtlenítő berendezés kialakítása;

h) Bálatakaró ponyva (legalább 12 m × 25 m méretű) beszerzése (legfeljebb 10 db) a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével;

i) Járványvédelmi madárháló beszerzése (kifutó/karám, illetve az etető-itatóhely lefedésére);

j) Szabadtartás esetén villanypásztorral kombinált kettős kerítés kialakítása;

k) A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés (lásd: Fogalomtár), a 9.4 pontban meghatározott korlátozás figyelembevételével.

Nem támogatható tevékenységek:

Kiemelten felhívjuk a figyelmet, hogy a felhívás keretében nem támogathatóak az alábbi tevékenységek:

a) Forgóeszközök beszerzése.

b) Erőgépek beszerzése.

c) A felhívás, valamint a művelet célján méretében, funkciójában, kialakításában jelentősen túlmutató beruházások.

d) Használt gépek, eszközök beszerzése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 30 millió forint, az alaptámogatás az összes elszámolható költség 70%-a. A támogatási kérelem benyújtására 2025. június 25. napjától van lehetőség.

További kérdésekkel írjon nekünk a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címre!

Bővebben