Pályázati menetrend 2024-re

Az új Vidékfejlesztési Programban mindenki epedve várja az új pályázati kiírásokat, hiszen rengeteg forrást ígértek erre a 2027-ig tartó időszakra.

Az Agrárminisztérium november elején ki is adta a következő évre várható menetrendet, így ebből kiindulva tudunk valamelyest készülni a pályázatokra.

Következő posztokban majd írunk azokról a pályázatokról részletessebben, amelyekről vannak „kiszivárgó” előzetes információk. Ha nem akar lemaradni erről, iratkozzon fel hírlevelünkre itt:

 https://listamester.hu/forms/fe/9/6/2/9621.html

Megjelent a 2024-re tervezett támogatások előzetes menetrendje, ez alapján az alábbi, agrár-vidékfejlesztési pályázati felhívások várhatók:

2024 márciusától

– Élelmiszeripari üzemek fejlesztésének támogatása

– Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, valamint post-harvest fejlesztések támogatása

– Állattartó telepek fejlesztésének támogatása

– Ültetvénytelepítés támogatása (gyümölcs, gyógynövény, borszőlő)

– Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása

2024 áprilisától

– Erdőtelepítés és fásítás támogatása

– Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása

– Mezőgazdasági öntözési közösségek támogatása

– Helyi szükségleteket kiszolgáló árutermelő vagy szolgáltató vállalkozások indításának támogatása

2024 júniusától

– Erdészeti gép- és eszközbeszerzés támogatása

2024 júliusától

– Gazdaságátadás és gazdaságátvétel támogatása

– Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása

– Fiatal erdőgazdálkodók támogatása

– Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása

2024 augusztusától

– Vidéki infrastruktúra fejlesztések támogatása tanyákon

2024 decemberétől

– Mezőgazdasági termelők tevékenységének diverzifikációja

– Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása

– Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása

– Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása


A felhívások egyelőre nem ismertek, de az eddigi információk szerint a legtöbb beruházási felhívás esetében nem kerül sor drasztikus változtatásra, a korábbiakhoz hasonló feltételekre kell számítani, néhány kivételtől eltekintve.

Ezek a következők:

1. 50-ről 40 százalékra csökken a pályázóktól elvárt mezőgazdasági árbevétel aránya, ami azért előnyös, mert így azok a vállalkozások is lehetőséget kapnak, amelyeknek nem csak a mezőgazdasági tevékenységük jelentős.

2. 6000 STÉ-ről 10 000 STÉ-re növekszik az elvárt üzemméret-minimum a beruházási pályázatokban való részvételhez. Érdemben azonban ez nem jelent jelentős növekedést a forint-euró árfolyam változása miatt.

3. 50 százalékos lesz alapvetően a támogatás mértéke továbbra is, de a fiatal gazdának minősülő termelők az eddigi 10 százalékos többlettámogatás helyett 15 százalékot kaphatnak majd. Gazdaságátadás esetén szintén 15 százalékkal megemelt támogatásintenzitásra lehet számítani.


Amennyiben kérdésük van a pályázatokkal kapcsolatban, írjanak nekünk a palyazat@novenydoktorkft.com e-mail címre!

Ha egyéb szaktanácsadást, adminisztrációt érintő kérdésük lenne, akkor pedig az iroda@novenydoktorkft.com e-mail címen vagyunk elérhetőek.

Kövessenek minket facebookon: https://www.facebook.com/novenydoktorkft1 és instagramon is: https://www.instagram.com/novenydoktor/

Bővebben

Újdonságok 2024-ben az AÖP-ben

Az idei tapasztalatok alapján már volt szó róla korábban is, hogy a következő évben változni fog az AÖP kiírása. Sok jelzés és kérdés érkezik folyamatosan ezzel kapcsolatban hozzánk is. Nézzük mi az, ami változni fog a 2024-es támogatási évben az agroökológiai program gyakorlataiban!

A változások és újítások a gyepes és ültetvényes vállalásokat fogják érinteni.

Gyepterületeken 2 új választható gyakorlatra számíthatnak a gazdálkodók, mindkettő 1-1 pontot fog érni.

-> Egyik új választható gyakorlat lesz a kaszálás után legalább 10 cm-es tarló hagyása

-> Másik újdonság a legeltetéses gyakorlatok számát növeli azzal, hogy 1 pontért be lehet vállalni a gyepterületek minimum 50%-ának legeltetését őshonos haszonállat-fajtákkal

-> Nem új gyakorlat, ám sokak örömére változni fog az alternáló kaszálásos gyakorlat. Jövőre már nem csak az alternáló kaszálást, hanem a hátsó felfüggesztésű, vagy a vontatott, szársértő nélküli kaszák használatát is elfogadják.

– > Nem NATURÁS gyepeken módosul a gyepterületek megőrzése gyakorlat, miszerint üzemi szinten kell megőrizni a gyepeket; az ideiglenes gyepek elhelyezkedése változhat (azaz feltörhető, új parcellában újravethető)

A gyepeken kívül az ültetvényes választható AÖP gyakorlatokban is lesz módosulás.

-> Behozhatóak lesznek az ültetvény kategóriába az olyan speciális ültetvények, mint a rövid vágásfordulójú sarjaztatásos energiaültetvények, ipari faültetvények és egyes energianád ültetvények is.

-> A biológiai ágensek alkalmazása gyakorlat pedig kiegészítésre kerül a feromonos légtértelítéssel.

Az AÖP kifizetésében is lesz változás az idei kiíráshoz képest, a változás viszont kivételesen az idei évet is érinti, hiszen a 2023-as AÖP-öt is már az új finanszírozási szabályok szerint, azaz sávosan fogják kifizetni. Így az sem esik el teljesen a támogatástól, aki hiányosan teljesített, részteljesítésért is fizetnek.

Erről korábban itt írtam:

Fontos még, nem AÖP jogszabály változás, de bizonyos vállalást érint majd, hogy módosul a HMKÁ4-es előírás. A szabály a műtrágya, szervestrágya és növényvédőszer vízparti sávban tiltott kijuttatása kiegészül a talaj- és növénykondícionálókkal! Azaz oda kell majd figyelni a gazdálkodónak, amikor a kondícionáló szerek kijuttatásánál az 50%- os területet számolja, hiszen ha olyan táblákba tervez, ahoz vízvédelmi sáv található, akkor csökken a teljesíthető és ezáltal az elszámolható terület!

Fenti cikk forrása: 2023.11.16-án tartott „Kincsünk a termőföld – az AÖP támogatás tapasztalatairól” c. online rendezvényen elhangzott Dr. Juhász Anikó – Agrárminisztérium, Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Az AÖP tapasztalatairól, jövőbeli módosításairól című előadása.

Bővebben

Módosult AÖP kifizetés: részteljesítésért is jár a támogatás

Nem sokkal az év vége és a kifizetések elkezdése előtt az Agrárminisztérium módosította a 15/2023. (IV. 19.) AM rendeletet „az Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól”. A rendeletmódosítás a 2023-ban egységes kérelmet benyújtó és AÖP-ben résztvevő gazdálkodó számára lehet kedvező, hiszen lehetővé teszi a részteljesítésért is a kifizetést.

Az eredeti szabályok alapján, amennyiben az AÖP-ben vállalt gyakorlatok valamelyike nem teljesül, akkor a gazdálkodónak egy fillér sem járt volna a támogatás összegéből.

A módosítás értlemében azonban nem feltétlenül veszíti el a teljes összeget!

A részleges teljesítés esetén alkalmazott kifizetések a következőképpen alakulnak:

  1. A mezőgazdasági termelő minden a gazdaságában releváns földhasználati kategóriában (szántó, ültetvény és gyep) teljesíti az összes választott gyakorlatot – 100%-os kifizetés.
  2. A mezőgazdasági termelő csak egy földhasználati kategóriában nem teljesíti a választott gyakorlatot/gyakorlatokat, de a gazdaság teljes területének legalább 70%-án teljesíti a gyakorlatokat – 50%-os kifizetés.
  3. A mezőgazdasági termelő csak egy földhasználati kategóriában nem teljesíti a gyakorlatot/gyakorlatokat, de a gazdaság teljes területének legalább 50%-án teljesíti a gyakorlatokat – 30%-os kifizetés.
  4. A gazdálkodó nem teljesíti a választott gyakorlatokat egynél több földhasználati kategóriában, vagy a gazdaság teljes területének több mint 50%-án – nincs kifizetés.

Forrás: AM Sajtóközlemény

    Bővebben